A személyi kölcsön BAR listásoknak is megoldható

Bármilyen okból személyi kölcsönre lenne szüksége, de felkerült a BAR listára? Ez ebben az esetben sem lehetetlen vállalkozás, a személyi kölcsön BAR listásoknak is megoldható.

Először is röviden a BAR listáról
A BAR a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer rövidítése, melyet régen neveztek így, és az emberek többsége a mai napig ezt a megnevezést használja, és ismeri. A BAR új neve KHR vagyis Központi Hitelinformációs Rendszer. A BAR lista azon banki ügyfelek adatainak a nyilvántartása, akik a bankkal kötött hitelszerződésben leírt kötelezettségeknek nem tettek eleget, nem törlesztették (fizették) hitelüket, még 90 nap türelmi idő után sem. Státusz szerint kétféle módon tartják nyílván az ügyfeleket. Aktív bárlistások azok, akiknek jelenleg is fennáll a tartozásuk, Passzív bar listások pedig, akik kifizették a hiteltartozásukat. Célszerű mielőbb lekerülni az aktív listáról (kifizetni a tartozást) és átkerülni a passzív listára. A bar listás ügyfelek öt évig maradnak nyílván tartásban, ezután törlik az adataikat a listáról. Jelentősen szigorodtak a hitelhez jutás feltételei a banki szigorítások következményeként.


Személyi kölcsön BAR listásoknak aktív listás ügyfélként

Személyi kölcsön igénylést egyetlen magyar bank sem fogad el aktív bar listások esetén. Lényegesen nagyobb esélyekkel lehet hitelhez jutni, ha már átkerült a passzív listára. Néhány hitelezéssel foglalkozó pénzintézet (nem bank), oly módon próbál segítséget adni az aktív bar listás ügyfeleknek, hogy ha rendelkezik megfelelő saját tulajdonú ingatlannal, akkor arra rá terhelhető a hitel összege, de a hitelt nem ő veszi fel. Tehát nem csak az ingatlan tulajdonosa lehet a hitelfelvevő.

Személyi kölcsön BAR listásoknak passzív listás ügyfélként
Passzív bar listára kerülés után kicsivel könnyebben megoldható a személyi kölcsön BAR listásoknak, bár a hitelhez jutás feltételei ebben az esetben is szigorodtak. A passzív bar listások esetében már néhány bank is számításba jöhet, természetesen a normál személyi kölcsönökhöz képest szigorúbb feltételekkel lehet a hitelhez hozzájutni, illetve azt törleszteni. Az új szigorítások alapján személyi kölcsön BAR listásoknak kizárólag ingatlan fedezet bevonása mellett adható. A hitel fedezetül ajánlott ingatlannak forgalomképesnek kell lennie. A forgalom képesség az ingatlan állapotának, falazatának, elhelyezkedésének a függvénye. A felvehető hitel összeg is a forgalom képesség arányában alakul. Általában csak az ingatlan értékének az 50-60 %-ig adnak személyi kölcsönt BAR listásoknak. A hitel kamattal megemelt összegét jelzálogként terhelik az ingatlanra. A hitel forint és deviza alapon egyaránt igényelhető.

Személyi kölcsön BAR listásoknak Osztrák hitel formájában
Az osztrák hitel, ausztriai bankok által finanszírozott hiteltípus, melyet akár személyi kölcsön formájában is, a BAR listán szereplő egyének is igénybe vehetik. Az osztrák pénzintézetek esetében a BAR listán szereplés nem kizáró ok a hitelezésből. A lényeg az igénylő anyagi körülménye, a fizetőképessége és nem utolsó sorban az ingatlana. Hitelfedezetként ebben az esetben is jó állapotú forgalomképes ingatlant kérnek. Az ingatlant az ország egész területéről elfogadják. A Személyi kölcsön BAR listásoknak csak euró alapú lehet, ezért árfolyam kockázattal is számolni kell. Minimálisan 5 millió forint a felvehető összeg, és 10-15 éves futamidőre adják.





Hasznosnak találja amit itt olvasott?
Ossza meg hitel információt az iwiw-en vagy a OOssza meg hitel információt a Facebook-on is.
Ezzel segíthet másoknak is, hogy többet tudjon meg a hitelekről.

33 Válaszok a(z) “A személyi kölcsön BAR listásoknak is megoldható” bejegyzésre

  1. Dán Tivadar Hozzászólás:

    Jó napot,.
    Nekem 4-500ezer ft-ra lenne gyorsan szükségem. 24éves vagyok lakásom nincs jelenleg közcélu munkát végzek(már 1,5 éve)6-havonta hosszabbítják a szerződésemet,minimálbért kapok, van esély arra hogy valamilyen hitelhezz jussak?tartozásom egyedül A-hitelem van amit igy ki is tudnék rögtön fizetni,a többiböl pedig megtudnám csináltatni a kazánt télire meg hasonlo dolgok.
    A válaszokat előre is köszönöm.

  2. DZoli Hozzászólás:

    Üdvözletem!
    Sürgősen szükségem lenne 2.500.000.-ft-ra, ha lenne rá lehetőség.
    Sajnos BAR listán szerepelek.
    160.000.-Ft. állandó jövedelmem van.
    45 éves vagyok, meglévő hiteleimet szeretném rendezni.

  3. Kaszás Norbert Hozzászólás:

    Jó napot! Nekem szükségem lenne 3,000,000.-ft-ra. Minden megoldás érdekel! Előre is köszönöm

  4. L.Erzsébet Hozzászólás:

    Üdvözletem!

    2500000,-ft-ra lenne szükségem,adósságrendezés céljából.Telekkel rendelkezem,rajta félkész ház,.értéke kb. 8000000,-ft.
    Havi 190 000,-ft jövedelmem van,több hitelemt rendszeresen törlesztem,azonban ami miatt aktív bar-os vagyok,azokat már nem tudom.Ezért keresem a megoldást,egy esetleges összevonással.Adóstárs bevonására lehetőség van.

  5. Szücs A ntalné Hozzászólás:

    Üdvözletem! Szükségem lenne 800.000ft ra és passziv BAR-os lennék,esélyem lenne,hogy kikeveredjek a tartozásbol.Rnyugdijas vagyok,56.000 forint a jövedelmem.Kérem segitségüket.

  6. Bosnyák Ferencné Hozzászólás:

    üdv:szükségem lenne 400.000ft-ra aktiv Bar-os vagyok
    de februárba lejár a tartozásom gyeden vagyok és az igazolhato keresetem 110.000ezer ft és van munkahelyem 2006-ota vagyok egy helyen szeretnék kikeveredni az adoságokbol kérem segitségüket.

  7. reha mihályné Hozzászólás:

    Jó napot mindenkinek.Szükségem lenne 2.500.000 ft.-ra,hogy ami miatt bar listára kerültem (aktív)ki tudjam fizetni meg a gondjaimat megoldani.Adóstárs bevonására lehetőség van.Az én jövedelmem nettó 145.000 ft.Nagyon szépen kérem aki tud segítsen.

  8. Fekete Károly Hozzászólás:

    Üdvözletem!
    Én régota probálok felveni 700.000Ft-ot de nem tudnak segiteni!Pedig passzív bar listán vagyok és 1-2,évem van már csak!A neto jöv:90.000Ft.Ezuton kérem hogy valaki ha tud segitsen nekem!
    Köszönöm

  9. Koncz Tibor Hozzászólás:

    Üdvözletem!
    Nekem kb 1 millió ft-ra lenne szükségem.Aktív bar-listás vagyok autó tartozás végett.A havi jövedelmen 115 000Ft + az élettársam jövedelme.Kérem segítségüket.köszönettel

  10. Racskó Laura Hozzászólás:

    Üdvözlöm!

    Én nem az én hitelem miatt vagyok aktív bár-listán Vállalkozásba kezdtem,most viszont segítségre van szükségem,mivel most fogok szülni. Max500.000ft-re
    Mielőbbi segítségüket előre is köszönöm.

  11. Majsa Zsolt Hozzászólás:

    Üdvözletem!
    2500000 ft-ra lenne szükségem,hiteleim kiváltására!
    Aktív báros vagyok.

  12. Varga Zoltán Hozzászólás:

    Kérem szíveskedjenek sürgősen értesíteni, van-e valami lehetősége aktiv BAR! Köszönöm.

  13. KISSNÉ BATÉ ZSUZSA Hozzászólás:

    ÜDVÖZLETEM.

    1 MILLIÓ FT-RA LENNE SZÜGSÉGEM HOGY KI TUDJAM VÁLTANI BÁR-LITÁS HITELEMET. A FÉRJEM ÉS ÉN NETTÓ
    JÖVEDELMÜNK:210000.
    KÉREM SEGITSENEK ELŐRE IS NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK.

  14. Fekete Krisztina Hozzászólás:

    Üdvözletem!
    Nem tudom,hogy szerepelek e a BAR listán,de szükségem lenne 750000ft-ra Gyermekemet egyedül nevelem 15 éve dolgozom a egy munkahelyen. Jövedelmem 150ezer ft Kérem mielőbbi segítségüket. Köszönöm.

  15. kopár györgyné Hozzászólás:

    érdeklődni szeretnék hogy sürgősen 200000ft személyi kölcsönre lenne szükségem csak az a baj hogy anyaságin vagyok anyasági 25700+családi 820000 remélem tudna így hitelbe segíteni nagyon sürgős lenne

  16. Szarvas Kálmánné Hozzászólás:

    nagy szükségem lenne 1,5 millió forintra,de bár listán szerepelek.van-e rá mód és lehetöség?Van állásom özvegyi nyugdijam sürgös lenne,köszönettel

  17. Balla Tiborné Hozzászólás:

    Jónapot kívánok !!

    Aktív bárlistás vagyok,szükségem lenne 1000000 Ft-ra,hogy rendezni tudjam az adósságaim vészes részeit. Jövedelmem egy részét a hiteltörlesztési számlára tudnám utalni.

  18. Véseiné Gál Etelka Hozzászólás:

    Üdvözlök mindenkit !
    Szükségem lenne magán hitelre .csak komoly és tisztes szándék ,minden megoldás érdekel!

  19. Dani Szilvia Hozzászólás:

    Üdvözlöm Önöket.
    3 millió forintra van szükségem.Munkahelyem másfél éve folyamatos,de nem Magyarországon hanem Angliában.Van bármilyen lehetőségem hitelt felvenni?
    Köszönöm!

  20. BÁTHORI ISTVÁN Hozzászólás:

    Üdvözlöm! Szükségem lenne személyi kölcsönre,a fizetésem rendszeresen 80-91000 Ft.,között van illetve aktív BAR-Nagyon jó lenne karácsony előtt ha tudnának segíteni személyi kölcsönben! Köszönöm segítségét és válaszukat

  21. Szabó Sándorné Hozzászólás:

    T. Cim !

    Miért hirdetik azt a személyi hitelt BAR-osoknak is, ha egyszer senki nem ad? Mindsenütt olvasom és bárhol érdeklődöm, csak az a válasz, hogy legalább ingatlan fedezet szükséges.
    Nekem nincs, de van tisztességes nyugdijam és fizetném havonta rendesen. Kezesség miatt kerültem fel sajnos, de ilyen több nem lesz az biztos. Igy tudnám fizetni havonta rendesen , csak egyszer kaphatnék vlahol.

  22. Bartos Béla Hozzászólás:

    Üdvözlöm azokat akik azt hirdetik hogy tudnak segíteni aktív bárosokon !

    És én nagyon kíváncsi lennék arra hogy HOL ? kaphatnék aktív bárra személyi kölcsönt fedezet nélkül ugyanis az ingatlanomat jelzálog terheli !
    Ha azonban valóban van rá lehetőség akkor kérem írjanak email címemre !

    Előre is köszönöm!

  23. Máj Gáborné Hozzászólás:

    üdvözlöm.érdeklödni szeretnék hogy 500000 forintra lenne szükségünk hogy igényelni tudjuk e önöknél.nekem is és a férjemnek is bejelentett munka helyünk van,csak bárlistások vagyunk.nagy szükségünk lenne rá.

  24. Baros Béla Hozzászólás:

    Személyi kölcsönre lenne szükségem 3000 000ftra kérem segítsenek aktív báros vagyok ! Ingatlan fedezetem nincs! Nyugdíjas vagyok bankszámlára érkezik 217500ft !

  25. Melcsi Hozzászólás:

    Szép napot!Nekem sürgősen 3-400ezer forintra lenne szükségem,BAR-os vagyok,de rendelekezem egy aránylag jónak mondható havi jövedelemmel.De mindenhol negatív választ kapok.Segítség?

  26. Timi Hozzászólás:

    Üdvözlöm.

    Aktív bár listás lettem tavaly év végén munkanéküliség miatt. Ezt a tartozásomat szeretném végre kiegyenlíteni.Kb. 600.000Ft-ra lenne szükség.8 hónapos munkaviszony és jó fizetés az megvan.Van rá lehetőség?

  27. Anikó Hozzászólás:

    Kellemes estét!

    Párom és én is aktív bár-ok vagyunk .Minket is érdekelne ez a lehetőség.

    Köszönettel

  28. Erős Zoltánné Hozzászólás:

    Szeretnék két milliót felvenni adósságot szeretném rendezni, aktív báros vagyok, ingatlanom jelzáloggal terhelve. 24 éves munkaviszonyom van, adóstársat tudok vinni. Az e-mail címre kérek választ, hogy milyen megoldást lehetne igénybe venni.

  29. Andi Hozzászólás:

    Szép napot
    Sűrgőssen szűkségem lenne 3millióra hogy rendezni tudjam a tartozásaimat Jövedelmem van ingatlanom nincs. Személyi kölcsön érdekelne sajnos aktiv báron szereplek. Ha tudnak segíteni várom válaszukat.

  30. Kovács Éva Hozzászólás:

    Üdvözlöm!

    BAR-os vagyok,de szükségem lenne 350000 Ft-ra!
    Jövedelmem 80-90ezer között van.

  31. Herczeg Roland Hozzászólás:

    Szép napot!Nekem sürgősen szükségem lenne 4millió forintra hogy több hitelemet egyre cseréljem.Sajnos aktiv baros vagyok egy régi autóhitelnek köszönhetően mivel akkori munkahelyem megszünt.ingatlanfedezetem sajnos nincs de állandó munkahyem van 3éve,esetleges adóstársam lenne.Havi keresetem 90ezer ami utalásra megy.Ha valamilyen lehetőség van hitelfelvételre kérem irjanak e-mail cimemre segitségüket előre is köszönöm.

  32. Tóth Tünde Hozzászólás:

    Nekem csak 300000ft kellene,lakáshitelem van,egyedül nevelem a kisfiam és ez a tandíjra kellene amivel megalapoznám a jövőjét ha ki tudnám fizetni.már egy részét kifizettem,de ezzel a fennmaradó összeggel bajban vagyok.aki tud segítsen.köszönettel

  33. Szopkó Istvánné Hozzászólás:

    Szép Napot!

    nekem ez már régóta nincs, mivel anyagi gondjaimat kb. 1 éve nem tudom megoldani az aktív BAR lista miatt.
    minimum 500,000,-Ft-ra lenne szükségem, ahhoz, hogy egy kicsit kikeveredjek az adósságaimból, de ha hosszú távú megoldást szeretnék, akkor szükségem lenne 1,5-2 millió forintra.
    a férjem és én eddig még tehermentes jövedelemmel rendelkezünk, ketten kb: 200,000,-Ft nettóval.
    ha bármilyen megoldást tud, vagy segítséget tud adni kérem legyenszíves e-mail címemen értesíteni. Szinte ez az e-mail az utolsó szalmaszál, ami reményt ad.
    segítségüket előre is köszönöm.

Hitellel kapcsolatos hozzászólást itt tud írni

*