A hitelképesség és az autóhitelek szabályozása 2010 -ben
A kormány rendelete alapján lehetőség nyílt a hitelképesség és az autóhitelek szabályozására, ezzel a polgárokat a tudatos hitelfelvételre szeretnék ösztönözni, és minimalizálni a deviza alapú hitelek felvételét.
A rendelettel a hiteleket, a lízinget és a kölcsönöket szabályozzák a hitelképesség vizsgálatára külön jogszabályokat alkottak.
A 2010. január elsejétől életbe lépett jogszabály alapján kizárólag a hitelképesség vizsgálata után adható hitel a kérelmezőknek.
Minden hitelt adónak rendelkeznie kell egy saját szabályzattal, amiben rögzítik azokat a szempontokat, ami alapján a hitelbírálat történik, a hitel feltételeket, a jövedelemmel az igazolásokkal és a szükséges nyilatkozatokkal kapcsolatos elvárásokat.
Az autóhitel limithatára forint, euró, és egyéb deviza alapú hitel esetében is megegyezik a jelzálog típusú lakáshitelével.
A változás a hitel futamidejét érinti, amit 84 hónapban maximalizáltak.
Módosultak az ingatlan és autó lízingelés szabályai is oly módon, hogy ez az összeg forint alapú hitel esetében 80 %, Euro alapú hitel esetében 65 %, míg más deviza alapú hitel esetében nem haladhatja meg az 50 %-ot.
Ez a szabályozás 2010.03.01. -től érvényes.
Hasznosnak találja amit itt olvasott?
vagy a Ezzel segíthet másoknak is, hogy többet tudjon meg a hitelekről.